Get Adobe Flash player
Címlap Cikkek Beszámolók III. Karácsonyi Open, 2011. 12. 27-30.

III. Karácsonyi Open, 2011. 12. 27-30.

Nyolc játékosunk vett részt, Farkas Lajos, a tavalyi bajnok és idei első kiemelt, Palla Ákos, Pammer Gábor, Takács Kevin, Farkas Ákos, Nebenführer György, Koltai Dániel és Ványi András, értékszám-sorrendben. A résztvevők száma 72 volt, 14-en 2000 felett, 6-an 2100 felett, és mindössze 6 értékszám nélküli, ami a hasonló versenyek sorában létszámra és játékerőre is kiemeli ezt a versenyt (vö: a mostani Sirály-verseny, amin Bernei András a főbíró, és ahol Ványi András már most megszerezte a márciustól érvényes kb. 1200-as értékszámát -- kivéve persze, ha a maradék három fordulóban nyer partit). Ráadásul ezen a versenyen viszonylag sok díjas is volt (hat fő + különdíjak), és természetesen minden forduló időben kezdődött, és az elsőben sem volt túl nagy csúszás. Külön öröm, hogy pár külföldi is részt vett: német, kanadai, román és szlovák játékos is volt.

Farkas Lajos magabiztosan kezdett, minden játszmáját nyerve; az ötödik fordulóban a korábbi BEAC-os, jelenlegi "komáromi" NB I-es játékost, Dombai Istvánt verte; a hatodikban az egyre erősebb Szepes Tamás ellen remizett, és ekkor még fél pont előnnyel első helyen állt. Utolsó fordulóban viszont sajnos kikapott Cserba Andrástól, így végül a harmadik helyen végzett, de így is nyert 10 élőt.

A második legjobb sárkányos meglepetésre Farkas Ákos lett, 27 élőt nyert, 4,5 pontot ért el. Bár kikapott az első fordulóban Dombai Istvántól, és később Németh Miklóstól is, de szenzációs győzelmeket ért el Sulcz István és Rabovszky György ellen is! Utóbbi partiban megcsillogtatta erényeit: azt, hogy nagyon szívósan tud védekezni, nem esik kétségbe, és ha úgy alakul, lecsap a kínálkozó lehetőségekre. Rabovszky nem is bírt megbirkózni a játszmában hirtelen beálló változással, és miután megtámadták, pár lépésben vesztett. Ákos ezek után még világossal Michael Yip ellen remire tartott egy királyindiai támadást, így érte el 39-ik sorszámú játékosként a 15-ik helyet.

Palla Ákos vele holtversenyben lett 4,5 pontos, de picit rosszabb mezőnyértékkel, és ő "csak" 2 élőt nyert (viszont az évadnyitón meg 19-et). Jól kezdett ugyan, de valamiért visszatért korábbi legfőbb hiányossága, az állandó időzavar, így aztán volt, hogy kitartható állásokat bukott el (mondjuk, mesterjelöltek ellen: Cserba András és Bódi Tibi ellen). Az utolsó fordulóban nagyon nagy szerencsével nyert csak, addigra már vesztő állásban az ellenfele időtúllépésével Jeszenszky József ellen.

Takács Kevin is 4,5 pontos lett, ő ezzel 1 élőt nyer. Neki pechje is volt, mert két élőtlent vert meg (ami nem számít bele az értékszámába így), akik közül az egyik másodosztályú játékos. Utolsó fordulókban "varázsolt": remi jobb állásból a korábban mesterjelölt, tapasztalt Zilahi Gábor ellen, majd megverte Pammer Gábort (igaz, Gábor elnézett egy lépést már a legelején, és így).

Nebenführer György 3,5 pontja talán élete eddigi legjobbja: 1850-es teljesítmény, +36 élő. Végig 1800-1900-as játékosok ellen játszott, és nem csak partiban volt velük, de mint látszik, többüknél jobb is volt, így Csathó Gábornál vagy Russa Robertónál. Ez az eredménye nagyon biztató, sőt, a budapesti felnőtt csapatokban is az egyik legjobb pontszerző! Reméljük, hogy az üzleti életben is sikeres lesz, és patrónusként jelenhet meg az egyesület életében.

A felnőtt bajnokságokban szintén jól szereplő Pammer Gábornak nem ez volt a legjobb versenye, ő 14 élő mínuszban zárt szintén 3,5 ponttal. Nagyon jól indult pedig: első öt meccsében csak Szepes Tamástól kapott ki, és a stabil NB II-es 2085-ös Vass Istvánt is megverte egész jó partiban! Aztán az utolsó napra történt valami: megnyitásból kapott ki Fogarassy Zsolttól és Takács Kevintől is.

A javuló formájú Koltai Dániel 7 élőt nyert 3 pontjával, 1400-as játékosokat megvert már, a felettiektől kikapott. Nem sokkal ezelőtt egy első szombaton is nyert 15 élőt, így elmondható, mindenképpen feljövőben van. Az utolsó fordulóban Ványi Andrást is megverte.

A már többször említett Ványi András első versenyén 1355-ös részírást csinált, Czipp Jánost verte meg, a többiek még erősek voltak. Pechjére összekerült Farkas Ákossal, Palla Ákossal és Koltai Danival is. Palla Ákos ellen nyerve állt egyébként -- ez is mutatja, hogy Ákos nem volt fejben ott.

Nagyon sikeres verseny volt, sajnos a versenynaptár zsúfoltsága nem teszi lehetővé, hogy a BSSZ több versenyt is rendezzen. Bernei András és Gyömbér Tamás a szokásos magas színvonalon vezették a versenyt, Gyömbér Tamás pgn-feldolgozó is volt. Folyamatosan magas szintű tájékoztatást kaptak a játékosok az interneten az eredményekről, és mivel én voltam az egész összefogója, nem véletlenül érdemeltem ki Yiptől a "God of Efficiency" titulust, a FIDE-től pedig az IO-t. Komoly sportszerűtlenség nem volt, Dombai István hozta a kötelezőt, Bartuszek András és Bódi Tibi pedig megpróbáltak sportszerűtlenek lenni, de nem sikerült nekik. A verseny több nagyon jó teljesítményt hozott, így a sajátjainkon kívül Fogarassy Zsoltét, Medve Márkét, Horváth Csaba2 tanítványáét, Kovács Bencéét, és a saját magától sakkozó Füredi Erikét. Kiemelném, hogy (a magyarok közül) saját élőjéhez képesti legjobb Nebenführer Gyuri lett, harmadik legjobb pedig Farkas Ákos.